Chapter seven

-Unalmas. - feleltem anyunak, amikor arról kérdezett, milyen Atlanta.

- Hogy lehet unalmas? Kislányom, ott vagy a világ másik felém te meg bent ülsz a hotelszobádban és unatkozol? Menj el szórakozni! Idd le magad a sárgaföldig és élvezd ki a turnét. - lelkesedett.

- De ajj. Semmi kedvem. - hisztiztem.

- Ne csináld. Bezzeg amikor itthon vagy örökké mennél. Ha nem mész el, nem tudom mit csinálok veled. - próbált szigorú lenni, de mindketten tudtuk, hogy csak viccből mondta.

- Oké, akkor megyek megkérdem a srácokat, hogy nem e jönnek el velem. - sóhajtottam egy nagyot.

- Helyes. Na szia, Aranyom. Jó legyél. Szeretlek. - köszönt el.

- Oké, szia anyu. Én is. Holnap hívlak. Pussz. - tettem hasonló képpen és bontottam a vonalat.

Belebújtam a Buffalómba és átszelve a lakosztályt kopogtam be a fiúk részlegére.

- Gyere. - szólt ki JJ.

Engedelmesen bementem, majd lehuppantam az ágyra.

- Nem megyünk a lányok után? - követtem szemmel a fiúkat, akik ide-oda rohangáltak.

- Miért, hol vannak? - állt meg egy percre Josh.

- Umm, buliban. - rántottam vállat. - Nincs kedvetek?

- Felőlem oké. - emelte magasba kezeit JJ.

- Jaymi? - fordultam az említett felé.

- Menjünk. - mosolygott.

- George? Josh? Benne vagytok? - néztem rájuk.

Előbb össze, majd rám néztek.

- Meg se álljunk odáig. - nevettek.

- Oké, akkor egy óra múlva a nappalimban. - mentem át a saját részembe.

Gyorsan elmentem fürödni, hajat mosni, aztán vissza a szobámba, ugyanis halvány lila gőzöm sem volt arról mit vegyek fel. Végül nem vittem túlzásba, csupán egy zöld ruhát vettem fel barna kiegészítőkkel, mivel a ruhához egy barna öv volt. A hajamat kivasaltam és egy alapsminket tettem fel vadító piros rúzssal. A telefonomat hagytam, hogy aranyan csillogjon, mivel nem igazán volt kedvem tokot keresni rá, meg ha emlékezetem nem csal, akkor nem is volt zöld tokom, barnát pedig nem akartam. Táskámmal a kezemben tipegtem ki a nappaliba, ahol a fiúk türelmesen vártak.

- Csinos vagy! - kacsintott Josh.

- Köszönöm. - mosolyogtam. - Akkor mehetünk? Javaslom, hogy menjünk gyalog, és addig felhívom a csajokat.

- Oké.

Még gyorsan magamra kaptam egy barna bőrdzsekit és elindultunk. Kint sötét volt este kilenc lévén, így az utcai lámpák mutatták az utat. A lányokat menet közben számtalanszor próbáltam elérni, de nem vették fel a telefont, pedig alig egy órája mentek el. Persze a legrosszabb jutott eszembe, így még gyorsabban szedtem a lábamat, és fiúkat megyszégyenítő gyorsasággal meneteltem magassarkúban.

- Jó estét! - nyújtottam át a bankjegyet az őrnek, aki a kezemre ragasztotta a neon rózsaszín szalagot és betessékelt.

Persze bent páran felismertek, így az elmaradhatatlan képek után végre ténylegesen is barátnőim keresésére indultam. Nehézkesen jutottam át az ember tömegen, amikor két fiú nekem estek, és a földre terítettek.

- Normális vagy? - tápászkodtam és az elkövetőre néztem.

- Ne haragudj, engem is.... Kiara? - hajolt közelebb, hogy szemügyre vegyen.

- Devine? Te meg mit keresel itt? - ugrottam egykori osztálytársam nyakába.

- A bandámmal lesz egy koncertünk két nap múlva itt, utána pedig megyünk tovább. - magyarázta Josh.

- Oh, értem. Gratulálok. És hol vannak a bandatársaid? - néztem körbe, közben megpillantottam a lányokat, akik két fiú társaságában nevetgéltek.

- Itt. - hallottam egy ismerős hangot.

A hang irányába kaptam a fejem, amit bár tompán hallottam a zene miatt. Szemem kétszeresére nyílt, amikor megláttam Niall-t, ahogy vigyorogva végig mért alkoholtól elhomályosodott tekintetével.

- Te itt? - kérdeztem.

- Josh a dobosunk. - köhintett.

- Oh..... ooh. Jé. - esett le lassan, aminek le kellett.

- Umm, és akkor elvileg 3 nap múlva megyünk veletek? - vezettem tekintetem Joshra.

- Azt hiszem igen. - mosolygott.

- Jól van akkor. Viszont megyek, megkeresem a srácokat. - rántottam meg a vállam szégyenlősen, és az Union J keresésére indultam.

Lassan közeledtem a fiúk felé. Ahogy egyre közelebb értem hozzájuk, rájöttem, hogy nem értem minek akarok odamenni, amikor láthatón elvannak a társaságukkal. Így félúton meggondoltam magam, és inkább az udvar felé vettem az irányt. Magamra kaptam a dzsekimet és kitipegtem az udvaron lévő padig, majd kényelmesen helyet foglaltam rajta. Nem tudom meddig ülhettem ott, egy idő után fázni kezdtem és lassan a szórakozóhely is ürült ki.

- Nem láttál erre hat fiút? - zökkentett ki valaki a bambulásomból.

Felemeltem tekintetem a földről, és a fiú felé kaptam. Ismerős volt.

- Ismerlek? - kérdeztem gyanakvóan.

- Nem tudom, de ismerős vagy. - vakarta tarkóját.

- Kiara Sherrard. - nyújtottam a kezem.

- Harry Styles. - fogadta el és keze tráztunk.

- Jaj, tudom már! A stúdiónál találkoztunk. - csaptam a homlokomra.

- Ti bámultatok meg. - nevetett az emléken.

- Nos, lehetséges. - nevettem én is.

- Meg a díjátadón is ott voltál. - folytatta.

- Te a One Direction énekese vagy? - csodálkoztam.

- Igen. - bólintott, mire magamban mosolyogva nyugtáztam, hogy lesz időnk megismerkedni. - Szóval láttad a társaimat?

- Hát, Devine-nel meg Niall-el találkoztam, a többieket viszont nem.

- Ó, akkor mindegy. Azért köszi. - villantott egy mosolyt, majd egy biccentés után tovább állt.

Én is felkeltem a padról, majd miután megtaláltam a fiúkat és a lányokat, elkezdtem hazavinni őket. Utólag sajnálom, hogy anyu még sem jöhetett el. A plusz erő mindig jobb.

Kiara ruhája

Chapter six

- Hogy képzelte? - pattogtam anyunak hazafelé a kocsiban.
- Ne fogd fel ekkora tragédiának. Nem feltétlen kell vele kommunikálnod. - nyugtatott.
- Anyu. A közösmunka kommunikációval jár akár akarom, akár nem. Az pedig, hogy 12 éve egy 'sziá't nem írt az az ő baja. Nem fogom keresni. Majd ha akar valamit, akkor ír. - rántottam vállat, amikor eszembe jutott, hogy ma találkozóm van vele. - Basszus. Otthon kiteszlek.
- Miért hová mész? - méregetett anyu.
- Totál elfelejtettem, hogy tegnap találkoztunk a díjátadón és találkozónk van mára. - pillantottam az órára.
Öt óra, ami azt jelenti, hogy még be tudok ugrani Blyana-hoz, hogy kicsit rendbeszedjen. Gyorsan leparkoltam a ház előtt, nyomtam egy puszit anyu arcára, majd kitessékeltem a kocsiból és már hajtottam is tovább szeretett barátnőm szépségszalonja felé. Villámgyorsan parkoltam le az Audi-mal és rohantam be.
- Kiara! - ugrott a nyakamba legjobb barátnőm.
- Bly! Szia. Kellene a segítséged. Találkozóm van Niall-el, és fogalmam sincs mit kellene felvennem. - hadartam.
- Tegnap miért nem mondtad? - kíváncsiskodott.
- Mert akkor még nem tudtam, hogy két hétig összeleszünk zárva a turné miatt és el se akartam menni, de Cara bealakított.
- Két hét? Anyám. Adjak gumit?
- Hülye. Nem fog ágybavinni. Nem vagyok olyan könnyűvérű. Egyébként is veletek leszek elfoglalva nem vele.- háborodtam fel.
- Én csak kérdeztem. - látott neki a hajamnak.

      ×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×

- Köszi. Életmentő vagy. - nyomtam egy puszit az arcára, majd a rámaggatott ruhákban tipegtem ki és szálltam be a kocsiba. A kesztyűtartóból még gyors előkerestem a szegecses tokomat, rápattinottam a Phone-omra és megindultam a River Street-i Starbuck's felé. Hamar odaértem, mivel egy köpésre lévő kávézóhoz nem nehéz eljutni. Beléptem az ajtón, amit így is pár perces késéssel nyitottam ki. A napszemüveg továbbra is az orromon ült, eltakarva ezzel a szemem. Nem tudtam észrevétlenül elsuhanni az asztalhoz, ahol Niall ült, mivel a magassarkúm eszméletlen zajjal csapódott a metlakihoz minden egyes lépés után. A gyomrom egyébként is golflabda nagyságú volt, de amikor megláttam Niall-t, számomra megmondhatatlannak bizonyult, hogy van e még valami, ami tárolja a kaját. Lomha léptekkel jutottam el az asztalhoz eltűrve párak perszelő tekintetét, majd helyetfoglaltam a kíhúzott fa széken.
- Szia. - vettem le a napszemüvegemet.
- Szia. - ismételte a szavaimat.
- Miért rángattál ide? - kérdeztem teljes közömbösséggel a hangomban.
Mondjuk nem is tudom mit várt. Nincs az az ember, aki 12 és után az ismerőse nyakába ugrik.
- Gondoltam beszélgethetnénk. - vont vállat.
- Umm, és miről szeretnél beszélgetni? Mondjuk elmesélhetnéd, hogy az elmúlt "pár" - karmoltam idézőjelet a levegőbe - évben mit csináltál.
- Figyelj, én akartalak keresni, de nem mertelek.
- Tudtommal nem harapok.
- Nem arról van szó, csak... Nem tudtam mit mondjak majd. Tudom, hogy hülye voltam, de szeretném menteni a menthetőt. - nézett rám komolyan.
- Lesz rá két heted. - rántottam meg a vállam.
- Ezt hogy érted?
- Will nem mondta?
- Mit?
- Hogy két hétig veletek leszek az előzenekarotok.
- De hisz ez nagyszerű!
- Aha.
- És kivel a maradék időben?
- Union J, Amerikában.
- Értem. Gratulálok.
- Köszi. - mosolyogtam.
Itt pedig beállt a kínos csend, amit annyira nagyon utálok. A körmömet piszkáltam, amikor a telefonom hangja mentett meg attól, hogy végleg felemésszen a csend.
- Di!
- Kiara! Hallod, ráérsz?
- Attól függ. - nevettem.
- Kellene egy-két modell a leckémhez. Van pár ruha, amit le kell fotóznom, de nincs modellem.
- Nő?
- Meg férfi.
- Oké, megyünk.
- Kivel? - csodálkozott.
- Meglepi. - nevettem és bontottam a vonalat. - Ráérsz? - fordultam Niall-hez.
- Persze. Hova megyünk? - állt fel.
- Umm, az egyik barátnőmhöz. Kellenek neki modellek. - kaptam fel a táskám, és Niall-el a sarkban indultam meg a kocsimhoz, miután fizettem. - Itt hagyod a kocsid, vagy jössz utánam?
- Megyek utánad. - szállt be a volán mögé, gyújtást adott majd indított.
Ugyanezt én is megcsináltam, majd megindultam Di és Szimi közös lakása felé. Útközben 10 percet álltunk egy dugóban, ami alatt Niall szemeztünk a visszapilantótükrömben. A ház előtt leparkoltam és bevártam Niall-t, hogy felkészítsem.
- Ömm, lehet hogy mondtam rólad egy-két csúnya dolgot, a barátnőimnek, szóval ha méregetnek, vagy "összehoznak minket" csak mosolyogj. - veregettem vállba és előre indultam.
Diana rögtön ajtót is nyitott, de amint meglátta a mögöttem gyermekies mosollyal integető szőkeséget, szeme kidüllet és arcáról lefagyott a mosoly.
- Szia, Niall Horan vagyok. - nyújtotta a kezét Niall békésen.
De Diana, ahelyett, hogy kezetrázott volna vele, az alkarjánál fogva berántotta, kezébe nyomta a ruhákat és bezárta a fürdőbe.
- Ez mi?! - bökött hisztérikusan a fürdő fele.
- Inkább ki, és ha az emlékezetem nem csal, bemutatkozott. - kacagtam.
- Úgy értem, jártok, vagy lefeküdtetek? Vagy mi ez a hirtelen haverság? Azt hittem haragszol rá! Vagy hazudtál?! Mondd meg nyugodtan. Gyerünk. - fonta össze a mellkasa előtt a kezét.
- Nem történt semmi. Tegnap összefutottunk a díjátadón, aztán írt egy SMS-t, hogy találkozzunk. Mivel reggel Cara kijelentette, hogy két hétig velük fogunk utazni, ezért találkoztam vele, mert nem akarok úgy elmenni, hogy haragszunk egymásra. Ennyi. - suttogtam az utolsó szót, mert Niall megjelent a nappaliban.
- Jó lesz? - fordult körbe.
Diana-val összenéztünk, majd egy elégedett mosoly után én is átöltöztem, és kezdődhetett az "utcán bolyongunk és közben fotózkodunk" délután.

Chapter five

Az élet igazságtalan. Fogalmazódott meg a fejembe. Amióta hazajöttünk az orvostól anyu csak sír. Hol keservesen, hol nyugodtabban, de sír. Az orvos szerint, nincs olyan gyógymód, amely teljesen biztosan meggyógyítja anyut, de érdemes megpróbálni a kemót.
- Anyu, nyugi. Meg fogsz gyógyulni. Én tudom. - próbáltam erőt lehelni belé kisebb-nagyobb sikerrel.
- Te nem hallottad mit mondott az orvos? Nagyon kicsi az esély arra, hogy újra egészséges legyek és legyőzzem a rákot. - magyarázott.
- Akkor talán beengedsz, hogy megnyugtassalak? - dőltem neki a fürdőajtónak.
Nem válaszolt, helyette egy kattanás jelezte, hogy szabadutam van anyuhoz. Besiettem a kis mellékhelyiségbe és szorosan magamhoz húztam.
- Szeretlek. - suttogtam.
- Én is kicsim, én is. - hagyta abba egy percre a szipogást.
- Mit szeretnél ma csinálni? - ültem le mellé a kádra.
- Nem tudom. Írhatnánk egy listát, hogy mit akarunk csinálni, beledobjuk egy kalapba és amelyiket kihúzzuk, azt megcsináljuk. - lelkesedett.
- Oké. Én benne vagyok. - álltam fel, hogy megkeressem a kellékeket.

         ~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~

- Nem, ez túl hosszú.... ez sem, komolyan ez nem te vagy..... fújj, melyik korból jöttél te? - nevettem hasamat fogva.
- Na jól van kislányom, elegem van. - ült le mellém.
Végignéztem rajta. Kifejezetten jól állt neki ez a barna szín, amit beújítottunk.
- Gyönyörű vagy. - szólalt meg kicsivel később, ekkor vettem csak észre, hogy ő is engem néz.
- Nem anyu. Te vagy gyönyörű. - mosolyogtam és megöleltem.
A következő pillanatban óriási ricsaj csapta meg a fülem. Elengedtem anyut és a hátammögé néztem, ahol vagy 10 lány állt. Ránéztem anyura, aki csak bólintott egyet és beízzította a fényképezőt. Meg akarta örökíteni, ahogy egyetlen lánya autogrammokat osztogat. Én közben biztatóan rámosolyogtam a lányokra, akik félénken közelebb jöttek.
- Sziasztok lányok. - álltam fel, és közelebb léptem.
- Szi-szia. - pislogtak nagyokat és odanyújtották a lapokat, amiket gyakorlott kézmozdulatokkal kezdtem aláírni.
- Miújság? - elegyedtem beszélgetésbe velük, miután aláírtam a cetliket.
- Semmi különös. Figyelj, ummm.... bekövetnél minket Twitteren? - kérdezte szégyenlősen az egyik lány.
- Persze. Itt a telefonom, megtennétek, hogy bekövetitek magatok, amíg fizetek? - mutattam a pénztár felé és átnyújtottam a Phone-om.
- Te jó ég! Valaki csípjen meg, hogy nem álmodok. - vette el a lány a telefonomat és kezdett pötyögni.
Anyunak persze biccentettem, hogy tartsa rajtuk a szemét, nehogy a nagy hévben lelépjenek a telefonommal. Nem az a baj, hogy nem bízok bennünk, csak az ember ösztönösen védi a dolgait, amikért megdolgozott. Gyorsan kifizettem a ruhákat és visszasiettem a lányokhoz.
- Megvagytok? - mosolygtam, majd visszavettem a felémtartott telefont.
- Igen. Köszi Kiara, imádunk. - kezdett el könnyezni örömében, a többiek meg csak bólogattak.
- Na ne sírj már. Majd írjatok Twitteren oké? - ölelgettem meg őket, majd egy engedelmes igen után elmentek.
- Olyan rendes vagy velük. - szólalt meg anyu.
- Igyekszem. Na de siessünk haza, mert fel kell próbálnod még egyszer a ruhákat. - kacsintottam.
- De nem vettem semmit. - követett tágranyílt szemekkel.
- Az te vagy. - nevettem és beültem a kocsiba, miközben a csomagokat hátradobtam.
A telefonomat belehelyeztem a kihangosítóba és már indultunk. Épp hogy kitolattam a telefonom csörögni kezdett. Anyura néztem, aki végighúzta kezét a képernyőn, így a vonal végén lévő managerem máris beszélni kezdett.
- Szia, be kellene jönnöd.
- Ne már Cara, szabadnapom van. - hisztiztem.
- Muszáj, mert van egy új szám, amit át kellene nézned, ki kell választanod a betűtípust a lemezborítóra, sőt a képet is kell választanod. Valamint egyeztetni kellene az amerikai turné időpontjait. És ki kellene találnod, hogy ki legyen a stylistod, hogy kit viszel magaddal és kit választasz előzenekarnak, vagy te akarsz e előzenekar lenni, és akkor saját turné helyett velük maradnál Európába vagy az alapból betervezett Amerikába mennél. Esetleg terítéken van még Afrika, mivel Ausztráliába egyenlőre nem terveztem. Majd jövőre. - hadarta el.
- Megyünk. - sóhajtottam.
- Jöttök? - értetlenkedett.
- Anyával.
- Oké. - felelte, majd letette a telefont.
Én egy éles kanyarral megfordítottam a kocsit és indultunk Cara irodájába.
- Nem fogok zavarni? - hajtotta le anya a fejét.
- Dehogyis. Sőt, jöhetnél velem turnézni. - pillantottam rá egy percre. - Az orvosnak biztosan nem lenne ellenvetése.
- Nem is tudom. Ennyi ideig távol lenni?
- Ugyan már anya. Beutazzuk a világot. Együtt. - biztattam és leparkoltam.
- Cara megengedi?
- Persze, hisz az előbb mondta, hogy vihetek valakit.
- De nem a lányoknak mondtad, hogy viszed őket? - rázta a fejét.
- Ők is jönnek. - villantottam egy huncut mosolyt és kiszálltam a kocsimból.
Anya hihetetlenül megrázta a fejét, majd egymásba karolva indultunk be.
- Nem, nem és nem. Szó sem lehet róla, hogy három embert viszel magaddal. Anyukád elég lesz. - csapkodott Cara.
- Viszont, ha én maradok, akkor már ketten mehetek. - kezdtem el nemtörődömségemben a körmömet vizsgálni.
- Mondd, mit csináljak, hogy hallgass rám?
- Semmit, de a hotelban anya velem a lányok meg együtt alszanak. Előzenekar leszek, és annál akit gondolsz. - rántottam vállat.
Egy tízperces néma csönd után Cara felpillantott a laptopjából.
- Pont egy hét múlva indultok. Beszéltem a másik managerrel. Foglalt plusz két szobát és a stylist is megvan. - jelentette ki és azt hiszem büszke volt magára, hogy mindezt telefon nélkül, csupán 10 perc alatt lerendezte pár kattintással.
- Szuper, kikkel? - sétáltam a hűtőhöz.
- Azt mondtad választhatok.
- De tudni szeretném kiket választottál.
- Az Union J-t, de a One Direction-nal lesztek két hétig.
A számban lévő kólát a padlóra köptem és hihetetlenül néztem rá, miközben anya csodálkozva kapkodta a fejét köztünk.
- Hihetetlen vagy. - sziszegtem.
- Meg kell beszélnetek.
- De két hét alatt fel is tud csinálni, nem hogy "beszélgetni" - emeltem fel a hangom, mire anyu összeszűkített szemekkel méregetett. - Nem fog, ne aggódj. - intettem le.

Chapter four

-Meglepetés! - ugrott elő anya és a barátnőim a a szoba különböző részeiről.
- Úristen! Ezt nekem? - néztem a sok ajándékot.
- Persze. Nem minden nap lesz szupersztár az ember. - kacsintott Bly.
- Bocsi drága, de ezzel a mondattal egy fél évet késtél. - nevettem.
- Na gyere ide. - indult felém anyu.
Megöleltem őket, közben próbáltam visszatartani előtörő könnyeimet. Annyira meghatott ez az egész.
- Jajj, ne sírj! - jött oda Diana.
- Nem sírok! - mosolyogtam és letöröltem az a pár könnyecseppet, melyek megmutatták mit is érzek ott belül.
Nagyon jól esett az a fajta törődés, amit a lányok mutatnak felém. Panaszra nincs okom, hiszen csodálatos gyerekkorom volt, apámat leszámítva, aki amikor megtudta, hogy anyám terhes, elhagyta őt így nem is ismertem. De egy személy mégis pótolta nekem azt a hiányt, ami édesapám hagyott, és ez anyu. Ő volt az, akivel mindent megtudtam és tudok beszélni, segített és az életét áldozta rám. Aki megszült és elfogadott, bármilyen is vagyok. Az a baj, a mostani emberekkel, hogy közel sem olyan tiszta a szeretetük, mint amilyen kellene, hogy legyen. Az anyai szeretet a példa arra, hogy valakit feltétel nélkül is szeretni lehet, és nem csak a hibákat lehet észrevenni. Hogy nem a külsőt kell nézni, hanem azt a személyt, aki az ember szíve mélyén lakozik.
- Min gondolkozol ennyire kicsim? - simított végig a karomon anyu, amikor a lányok már a maguk őrűlt módján levitték a tortámat.
- Csak azon, hogy mennyire hálás vagyok mindenért, ami körülvesz. - mosolyogtam.
- Ne gondolkozz annyit. Ezért nem kell hálásnak lenned.
- Dehogynem. Ez nem egy hétköznapi dolog.
- Ahogy te sem vagy már az. - mosolyodott el kissé szomorúan a gondolattól, hogy nem sokára turnéni megyek.
Egymásba karolva mentünk le a lépcsőn a konyhába, ahol a lányok, majd' megfulladtak a röhögéstől. Beléptünk a konyhába, és rögtön csatlakoztan hozzájuk, míg anyu csak elmosolyodott. Nem tudom mit, hogyan csináltak, de a torta fele a földön volt, a másik fele Blyana fején. Őrült ötletemet követve rohantam a romhoz és lehasalva kezdtem el felenni azt a földről, akárcsak a kutyák. Anyunak kiadtam parancsba, hogy képeket csináljon ezerrel, mire pont a leggázabb pillanatokat kapta le. Nem is ő lenne. A lényeg, hogy jól szórakoztunk.

      ~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~

Mesébeillően keltem ki az ágyból, miközben egy óriásit ásítottam. Konytba fogott hajam csupa kóc volt, és a pizsamának használt nagyobb méretű póló is ferdén takarta el vékony testem. A lányok este már hazamentek így anyuval ismét ketten fogyasztottuk a levegőt ebben a nagy házban. Lassan battyogtan le a lépcsőn a mamuszomban, ami egyébként a szivárvány minden színében tündökölt a szekrényem előtt.
- Hmmm, de jó illat van. - csoszogtam be a konyhába.
- Szia kicsim. Rántotta. Oregánoval és piros paprikával. - nevetett, amikor meghallotta a gyomo korgásomat.
- Tudod, hogy szeretlek? - nyomtam egy nagy cuppanósat az arcára.
- Ott lenne a baj, ha nem tudnám. - húzott magához.
- Anyu, nem akarom megtörni ezt a meghitt pillanatot, de a kajámnak annyi. - utaltam a tűzhelyre, amikor 5 perc után is csak szorított.
- A fenébe. - lökött el magától egy másodperc alatt.
- Héj... - háborodtam fel. - Ennyire azért nem fontos.
- Dehogynem. Az én egyetlen lányom aztán nem.fog éhezni. - vágta csípőre a kezét és úgy méregetett, mint aki minimum megölt egy embert egy kanállal.
-Nem is. - nevetve emeltem a kagylót a fülemhez és rendeltem meg a két pizzát.
- Elnézést hölgyem. - viccelődött anyu, majd fejlehajtva távozott köreimből.
Lelkiismeretfurdalással mentem utána.
- Figyelj, én sajnálom. Nem akarsz nekem rántottát csinálni?
- Ott a pizza. - játszotta a sértődöttet.
- Lefagyasztjuk és meghaggyuk az utókornak. - feleltem totál komolyan, mert hát kitudja, hogy az én gyerekeim mit fognak enni.
Anyu felnevetett, majd a konyhába indult, hogy új reggelit csináljon nekem.
- Ígérem, hogy amilyen gyakran tudok haza jövök majd. - pattantam fel a pultra.
- Akkor az kb évente jelent talán 5 alkalmat, ami azt jelenti, hogy kell egy füzet, amibe feljegyzem, hogy a találkozások közötti méteres időkben mennyit nőttél és híztál. - vakarta meg a feje tetejére feltűzött vörös hajának a tövét.
- Komolyan gondoltam. - hajtottam le a fejem.
- Én is.
- Anyu én nagyon sajnálom. De ha még most visszalépek, akkor van esélyünk normális életre. Csak egy telefon.
- Én..... nem azt akarom, hogy visszalépj, csak... nem akarom, hogy egyedül maradjak, majd' 50 évesen, és nem lehetek veled mielőtt meghalok. Ki tudja, lehet a seggvillantós kertitörpénket látom, majd utoljára és nem a saját lányomat. Ezt nem akarom és retteg, érted? Fogalmam sincs mi lesz velem, ha elmész.
- De nem örökre megyek. - nevettem erőltetten.
- Honnan veszed? Már most alig van rám időd.
- Sajnálom, de hidd el, hogy megfogsz gyógyulni. - szorítottam meg a kezét.
- Honnan tudod, amikor ez még az orvos számára is rejtély? - csattant fel.
- Onnan, hogy bízom benned, mert erős vagy.
- Tudod kicsim, ez nem így működik.
- Akkor pedig menjünk el az orvoshoz most és kérdezzük meg melyik a leghatásosabb gyógymód.
- A kemoterápia és egy vagyonba kerül. - sóhajtott.
- Tudod anyu, ne akadj ki, a pénz egy fél éve már nem akadály.
- Nem hinném, hogy rám akarod költeni a pénzedet.
- Akkor bolond vagy. Viszont a reggelimnek megint annyi. - nevettem.