Chapter seven

-Unalmas. - feleltem anyunak, amikor arról kérdezett, milyen Atlanta.

- Hogy lehet unalmas? Kislányom, ott vagy a világ másik felém te meg bent ülsz a hotelszobádban és unatkozol? Menj el szórakozni! Idd le magad a sárgaföldig és élvezd ki a turnét. - lelkesedett.

- De ajj. Semmi kedvem. - hisztiztem.

- Ne csináld. Bezzeg amikor itthon vagy örökké mennél. Ha nem mész el, nem tudom mit csinálok veled. - próbált szigorú lenni, de mindketten tudtuk, hogy csak viccből mondta.

- Oké, akkor megyek megkérdem a srácokat, hogy nem e jönnek el velem. - sóhajtottam egy nagyot.

- Helyes. Na szia, Aranyom. Jó legyél. Szeretlek. - köszönt el.

- Oké, szia anyu. Én is. Holnap hívlak. Pussz. - tettem hasonló képpen és bontottam a vonalat.

Belebújtam a Buffalómba és átszelve a lakosztályt kopogtam be a fiúk részlegére.

- Gyere. - szólt ki JJ.

Engedelmesen bementem, majd lehuppantam az ágyra.

- Nem megyünk a lányok után? - követtem szemmel a fiúkat, akik ide-oda rohangáltak.

- Miért, hol vannak? - állt meg egy percre Josh.

- Umm, buliban. - rántottam vállat. - Nincs kedvetek?

- Felőlem oké. - emelte magasba kezeit JJ.

- Jaymi? - fordultam az említett felé.

- Menjünk. - mosolygott.

- George? Josh? Benne vagytok? - néztem rájuk.

Előbb össze, majd rám néztek.

- Meg se álljunk odáig. - nevettek.

- Oké, akkor egy óra múlva a nappalimban. - mentem át a saját részembe.

Gyorsan elmentem fürödni, hajat mosni, aztán vissza a szobámba, ugyanis halvány lila gőzöm sem volt arról mit vegyek fel. Végül nem vittem túlzásba, csupán egy zöld ruhát vettem fel barna kiegészítőkkel, mivel a ruhához egy barna öv volt. A hajamat kivasaltam és egy alapsminket tettem fel vadító piros rúzssal. A telefonomat hagytam, hogy aranyan csillogjon, mivel nem igazán volt kedvem tokot keresni rá, meg ha emlékezetem nem csal, akkor nem is volt zöld tokom, barnát pedig nem akartam. Táskámmal a kezemben tipegtem ki a nappaliba, ahol a fiúk türelmesen vártak.

- Csinos vagy! - kacsintott Josh.

- Köszönöm. - mosolyogtam. - Akkor mehetünk? Javaslom, hogy menjünk gyalog, és addig felhívom a csajokat.

- Oké.

Még gyorsan magamra kaptam egy barna bőrdzsekit és elindultunk. Kint sötét volt este kilenc lévén, így az utcai lámpák mutatták az utat. A lányokat menet közben számtalanszor próbáltam elérni, de nem vették fel a telefont, pedig alig egy órája mentek el. Persze a legrosszabb jutott eszembe, így még gyorsabban szedtem a lábamat, és fiúkat megyszégyenítő gyorsasággal meneteltem magassarkúban.

- Jó estét! - nyújtottam át a bankjegyet az őrnek, aki a kezemre ragasztotta a neon rózsaszín szalagot és betessékelt.

Persze bent páran felismertek, így az elmaradhatatlan képek után végre ténylegesen is barátnőim keresésére indultam. Nehézkesen jutottam át az ember tömegen, amikor két fiú nekem estek, és a földre terítettek.

- Normális vagy? - tápászkodtam és az elkövetőre néztem.

- Ne haragudj, engem is.... Kiara? - hajolt közelebb, hogy szemügyre vegyen.

- Devine? Te meg mit keresel itt? - ugrottam egykori osztálytársam nyakába.

- A bandámmal lesz egy koncertünk két nap múlva itt, utána pedig megyünk tovább. - magyarázta Josh.

- Oh, értem. Gratulálok. És hol vannak a bandatársaid? - néztem körbe, közben megpillantottam a lányokat, akik két fiú társaságában nevetgéltek.

- Itt. - hallottam egy ismerős hangot.

A hang irányába kaptam a fejem, amit bár tompán hallottam a zene miatt. Szemem kétszeresére nyílt, amikor megláttam Niall-t, ahogy vigyorogva végig mért alkoholtól elhomályosodott tekintetével.

- Te itt? - kérdeztem.

- Josh a dobosunk. - köhintett.

- Oh..... ooh. Jé. - esett le lassan, aminek le kellett.

- Umm, és akkor elvileg 3 nap múlva megyünk veletek? - vezettem tekintetem Joshra.

- Azt hiszem igen. - mosolygott.

- Jól van akkor. Viszont megyek, megkeresem a srácokat. - rántottam meg a vállam szégyenlősen, és az Union J keresésére indultam.

Lassan közeledtem a fiúk felé. Ahogy egyre közelebb értem hozzájuk, rájöttem, hogy nem értem minek akarok odamenni, amikor láthatón elvannak a társaságukkal. Így félúton meggondoltam magam, és inkább az udvar felé vettem az irányt. Magamra kaptam a dzsekimet és kitipegtem az udvaron lévő padig, majd kényelmesen helyet foglaltam rajta. Nem tudom meddig ülhettem ott, egy idő után fázni kezdtem és lassan a szórakozóhely is ürült ki.

- Nem láttál erre hat fiút? - zökkentett ki valaki a bambulásomból.

Felemeltem tekintetem a földről, és a fiú felé kaptam. Ismerős volt.

- Ismerlek? - kérdeztem gyanakvóan.

- Nem tudom, de ismerős vagy. - vakarta tarkóját.

- Kiara Sherrard. - nyújtottam a kezem.

- Harry Styles. - fogadta el és keze tráztunk.

- Jaj, tudom már! A stúdiónál találkoztunk. - csaptam a homlokomra.

- Ti bámultatok meg. - nevetett az emléken.

- Nos, lehetséges. - nevettem én is.

- Meg a díjátadón is ott voltál. - folytatta.

- Te a One Direction énekese vagy? - csodálkoztam.

- Igen. - bólintott, mire magamban mosolyogva nyugtáztam, hogy lesz időnk megismerkedni. - Szóval láttad a társaimat?

- Hát, Devine-nel meg Niall-el találkoztam, a többieket viszont nem.

- Ó, akkor mindegy. Azért köszi. - villantott egy mosolyt, majd egy biccentés után tovább állt.

Én is felkeltem a padról, majd miután megtaláltam a fiúkat és a lányokat, elkezdtem hazavinni őket. Utólag sajnálom, hogy anyu még sem jöhetett el. A plusz erő mindig jobb.

Kiara ruhája