- Köszi a segítséget. - mosolyogtam Josh-ra, aki szintén józan volt.
- Erre valók a barátok. - mosolyodott el ő is.
- Hasonlítotok Devine-nel. - szűkítettem össze a szemeim.
- Az ki?
- Általánosban ő volt a szerelmem. Nem mondom, hogy most rosszul néz ki.... - hajtottam le a fejem és szégyenemben nevettem.
- Nincs ebben semmi szégyen. - veregette meg a vállam.
Ez olyan fiús szokás lehet. Ölelés helyett vállakat kocogtatnak, simogatás helyett vállat csapkodnak. Csak remélni merem, hogy puszi helyett nem pofozkodnak.
- Régen volt már. Ez minden. Azóta rengetek dolog változott. - sóhajtottam drámaian. - Az ő és az én nevem mellett is kis kék pipa van.
Josh hitetlenül felnevetett, majd keserű arcom láttán abbahagyta.
- Megbántad? - kérdezte óvatosan.
- Nem csak..... nehéz. Édesanyám rákos, nem tudni mennyi ideje van hátra. Otthon küzd, miközben itt bulizok.
- Miért nem hoztad el? A menedzsment biztos megengedte volna.
- Romlott az állapota. Nem volt annyira jól, hogy elutazzon velem.
- Oh.. Sajnálom. - hajtotta le a fejét.
- Nem kell. Tudom, hogy erős és túl éli. - feleltem magabiztosan, de szememet égetni kezdték a könnyek.
Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Egyszerre voltam elkeseredett, magabiztos és vidám. Tudom, hülyeségnek hangzik, hiszen az ember csak egyet érezhet. Bennem mégis mindhárom lakozott. Sátrat vertek, és nem engedtek. Josh nem szólt egy szót se, csak szorosan magához húzott, és nagy tenyereivel hátamat simogatta. Jól esett ez az apró gesztus, mert bár nem ismertük egymást, csak egy hete, tudtam, hogy átérzi a helyzetem és megbízhatok benne. Az ölelést egy hangos kacaj, majd csörömpölés szakította meg, mire rámosolyogva a fiúra indultam be. Igyekeztem mindent egy görbület mögé rejteni.
- Aludj jól. - szólt még utánam.
- Te is. - dugtam ki a fejem az ajtón, majd intettem.
A szobában gyorsan kibújtam a cipőmből, és a lányok keresésére indultam.
- Blyana! Szimi! Di! - szólongattam őket.
Benéztem az ágyba, a fürdőbe, a nappaliba, de sehol nem voltak. Ijedten indultam a konyhában, de ami ott várt, arra nem voltam felkészülve. A lányok egy-egy pohár borral üldögéltek az asztálnál. Vagyis, feküdtek, és nagy valószínűséggel aludtak. A boros üveg a földön széttörve. Fejet fogva szedtem kezembe a üvegdarabok. Pont az utolsó üvegért nyúltam, amikor elvesztettem az egyensúlyom, és gugolásból a kezeimre estem. Persze, minden normális ember a kezeit előrenyújtva várja a becsapódást, és velem sem volt ez másképp. Azzal a különbségel, hogy az én tenyereimbe egytől egyig beleálltak a szilánkok. Kétségbeesetten próbáltam kiszedni őket, de a kicsiket még a körmömmel sem tudtam megfogni.
Szítkozódva felálltam és Bly-hoz mentem, igyekezve, hogy ne lépjek vele semmibe.
- Bly! -ráztam meg a vállát, mire egyet horkantva felemelte a fejét.
- Mondd! - dörzsölte meg a szemét.
- Figyelj a lányokra, majd jövök. - simogattam meg kómás arcát kevésbé összevagdalt kezemmel.
- Hova mész? - rázta a fejét.
- Először is, keresek egy fiút, aki tud segíteni, aztán meg szerintem a kórházba, mert beletenyereltem a szilánkokba. - sóhajtottam.
- Jézus! De vigyázz magadra és siess vissza. - nyomott egy puszit az arcomra, majd segített felhúzni a cipőmet, és útnek eresztett.
Épp indultam volna meg a fiúkhoz, hátha ők tudnak segíteni, amikor az egyik fordulóban Zayn-be botlottam. Bár személysen nem ismertük egymást, a nevek benne voltak az agyunkban.
- Zayn! Tudnál segíteni? - fordítottam felé a tenyereimet.
Szemei kikerekedtek, de bólintott, és alkaromnál fogva kezdett levezetni, gondolom a kocsihoz.
- Mit csináltál? - csodálkozott.
- A lányok széttörték a borosüveget, én meg ahogy szedtem össze elvesztettem az egynesúlyomat, és beleestem. - magyaráztam.
- Álltál?
- Dehogyis. Guggoltam. - vigyorodtam el büszkén.
- Istenem. - nevetett. A hallban szóltunk, hogy ne zárják be az ajtókat, mert nemsokára jövünk, aztán beültünk Zayn bérelt kocsijába és a kórházba vettük az irányt.
- Tessék, ezzel próbált meg felitatni a vért. - nyújtott felém pár zsepit.
- A bűvös harmadik kezenmel? - ráncoltam a szemöldököm, olyan " Ezt nem gondoltad át!" stílusban.
- Basszus, bocs. - vakarta a tarkóját, majd félreállt. - Muti.
Odanyújtottam a kezem, ő pedig gyengéden kezdte el törölgetni. Nem tehetek róla, de közelsége beindította a piszkos fantáziámat, és egyre csak ajkait figyeltem. Az alkohol közben elérte hatását, így megjobban felbátorodtam, és ha Zayn csak egy perccel is később húzodik el tőlem, akkor nem lett volna menekvés.
- Kiara? Jól vagy? - indult ez újra a kórház felé, miközben sebességbe tette a kocsit.
- Persze. Csak... hagyjuk. - feletem inkább.
- Ha elkezdted, akkor mondd végig. - biztatott.
- Nem hinném, hogy hallani akarod.
- Azt hagy döntsem el én. - nevetett.
- Nem merem. - motyogtam alkoholtól felspannolva.
- Naaa...
- Oké. Megakartalak csókolni. - feleltem, majd szerencsére a kocsi megállt így gondolkozás nélkül indultam be a kórházba.
Természtesen tiszta sor volt, hogy Zayn sem tisztult ki teljesen, amiért köszönetet mondtam Istennek, hogy egy rendőrrel sem találkoztunk. Magassarkúm hangosan koppant a betonon, és már épp az ajtón léptem volna be, amilor Zayn vállamra tette a kezét, megfordított és heves csókot kezdeményezett. Engedtem neki, és a bejutást is megadtam nyelvének. Sokáig faltuk egymás ajkait, amikor elváltunk, ő pedig derekamat átölelve homlokát enyémnek döntötte.
- Ha holnapra meg is bánom, nem érdekel. Mert itt és most jó volt. - feleltem.
- Nekem is. Na menjünk. - kulcsolta volna össze kezeinket, mire csak megráztam a fejem, hogy nem véletlenül vagyunk itt.
- Erre valók a barátok. - mosolyodott el ő is.
- Hasonlítotok Devine-nel. - szűkítettem össze a szemeim.
- Az ki?
- Általánosban ő volt a szerelmem. Nem mondom, hogy most rosszul néz ki.... - hajtottam le a fejem és szégyenemben nevettem.
- Nincs ebben semmi szégyen. - veregette meg a vállam.
Ez olyan fiús szokás lehet. Ölelés helyett vállakat kocogtatnak, simogatás helyett vállat csapkodnak. Csak remélni merem, hogy puszi helyett nem pofozkodnak.
- Régen volt már. Ez minden. Azóta rengetek dolog változott. - sóhajtottam drámaian. - Az ő és az én nevem mellett is kis kék pipa van.
Josh hitetlenül felnevetett, majd keserű arcom láttán abbahagyta.
- Megbántad? - kérdezte óvatosan.
- Nem csak..... nehéz. Édesanyám rákos, nem tudni mennyi ideje van hátra. Otthon küzd, miközben itt bulizok.
- Miért nem hoztad el? A menedzsment biztos megengedte volna.
- Romlott az állapota. Nem volt annyira jól, hogy elutazzon velem.
- Oh.. Sajnálom. - hajtotta le a fejét.
- Nem kell. Tudom, hogy erős és túl éli. - feleltem magabiztosan, de szememet égetni kezdték a könnyek.
Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Egyszerre voltam elkeseredett, magabiztos és vidám. Tudom, hülyeségnek hangzik, hiszen az ember csak egyet érezhet. Bennem mégis mindhárom lakozott. Sátrat vertek, és nem engedtek. Josh nem szólt egy szót se, csak szorosan magához húzott, és nagy tenyereivel hátamat simogatta. Jól esett ez az apró gesztus, mert bár nem ismertük egymást, csak egy hete, tudtam, hogy átérzi a helyzetem és megbízhatok benne. Az ölelést egy hangos kacaj, majd csörömpölés szakította meg, mire rámosolyogva a fiúra indultam be. Igyekeztem mindent egy görbület mögé rejteni.
- Aludj jól. - szólt még utánam.
- Te is. - dugtam ki a fejem az ajtón, majd intettem.
A szobában gyorsan kibújtam a cipőmből, és a lányok keresésére indultam.
- Blyana! Szimi! Di! - szólongattam őket.
Benéztem az ágyba, a fürdőbe, a nappaliba, de sehol nem voltak. Ijedten indultam a konyhában, de ami ott várt, arra nem voltam felkészülve. A lányok egy-egy pohár borral üldögéltek az asztálnál. Vagyis, feküdtek, és nagy valószínűséggel aludtak. A boros üveg a földön széttörve. Fejet fogva szedtem kezembe a üvegdarabok. Pont az utolsó üvegért nyúltam, amikor elvesztettem az egyensúlyom, és gugolásból a kezeimre estem. Persze, minden normális ember a kezeit előrenyújtva várja a becsapódást, és velem sem volt ez másképp. Azzal a különbségel, hogy az én tenyereimbe egytől egyig beleálltak a szilánkok. Kétségbeesetten próbáltam kiszedni őket, de a kicsiket még a körmömmel sem tudtam megfogni.
Szítkozódva felálltam és Bly-hoz mentem, igyekezve, hogy ne lépjek vele semmibe.
- Bly! -ráztam meg a vállát, mire egyet horkantva felemelte a fejét.
- Mondd! - dörzsölte meg a szemét.
- Figyelj a lányokra, majd jövök. - simogattam meg kómás arcát kevésbé összevagdalt kezemmel.
- Hova mész? - rázta a fejét.
- Először is, keresek egy fiút, aki tud segíteni, aztán meg szerintem a kórházba, mert beletenyereltem a szilánkokba. - sóhajtottam.
- Jézus! De vigyázz magadra és siess vissza. - nyomott egy puszit az arcomra, majd segített felhúzni a cipőmet, és útnek eresztett.
Épp indultam volna meg a fiúkhoz, hátha ők tudnak segíteni, amikor az egyik fordulóban Zayn-be botlottam. Bár személysen nem ismertük egymást, a nevek benne voltak az agyunkban.
- Zayn! Tudnál segíteni? - fordítottam felé a tenyereimet.
Szemei kikerekedtek, de bólintott, és alkaromnál fogva kezdett levezetni, gondolom a kocsihoz.
- Mit csináltál? - csodálkozott.
- A lányok széttörték a borosüveget, én meg ahogy szedtem össze elvesztettem az egynesúlyomat, és beleestem. - magyaráztam.
- Álltál?
- Dehogyis. Guggoltam. - vigyorodtam el büszkén.
- Istenem. - nevetett. A hallban szóltunk, hogy ne zárják be az ajtókat, mert nemsokára jövünk, aztán beültünk Zayn bérelt kocsijába és a kórházba vettük az irányt.
- Tessék, ezzel próbált meg felitatni a vért. - nyújtott felém pár zsepit.
- A bűvös harmadik kezenmel? - ráncoltam a szemöldököm, olyan " Ezt nem gondoltad át!" stílusban.
- Basszus, bocs. - vakarta a tarkóját, majd félreállt. - Muti.
Odanyújtottam a kezem, ő pedig gyengéden kezdte el törölgetni. Nem tehetek róla, de közelsége beindította a piszkos fantáziámat, és egyre csak ajkait figyeltem. Az alkohol közben elérte hatását, így megjobban felbátorodtam, és ha Zayn csak egy perccel is később húzodik el tőlem, akkor nem lett volna menekvés.
- Kiara? Jól vagy? - indult ez újra a kórház felé, miközben sebességbe tette a kocsit.
- Persze. Csak... hagyjuk. - feletem inkább.
- Ha elkezdted, akkor mondd végig. - biztatott.
- Nem hinném, hogy hallani akarod.
- Azt hagy döntsem el én. - nevetett.
- Nem merem. - motyogtam alkoholtól felspannolva.
- Naaa...
- Oké. Megakartalak csókolni. - feleltem, majd szerencsére a kocsi megállt így gondolkozás nélkül indultam be a kórházba.
Természtesen tiszta sor volt, hogy Zayn sem tisztult ki teljesen, amiért köszönetet mondtam Istennek, hogy egy rendőrrel sem találkoztunk. Magassarkúm hangosan koppant a betonon, és már épp az ajtón léptem volna be, amilor Zayn vállamra tette a kezét, megfordított és heves csókot kezdeményezett. Engedtem neki, és a bejutást is megadtam nyelvének. Sokáig faltuk egymás ajkait, amikor elváltunk, ő pedig derekamat átölelve homlokát enyémnek döntötte.
- Ha holnapra meg is bánom, nem érdekel. Mert itt és most jó volt. - feleltem.
- Nekem is. Na menjünk. - kulcsolta volna össze kezeinket, mire csak megráztam a fejem, hogy nem véletlenül vagyunk itt.
×~×~×~×~×~×~×~×~×
- Kiara! Komolyan megtetted? - rontott be Devine az ajtómon, mire morogva megfordulok.
- Mit? - kérdeztem vissza.
- Megcsókoltad Zayn-t?
- Aha. De kétlem, hogy bármit is jelentett volna neki. - feleltem.
- Ooo, abban ne legyél olyan biztos. - mondta sunyin.
- Várj! Mi van? - ültem fel bekötött kezemet napellenzőnek használva, az ablakon beszűrődő sugarak ellen.
- Totál kivan. - túrt idegesen a hajában.
- Átküldöd? - kértem. - Egyébként, hogy hogy ti is itt szálltatok meg?
- Három nap múlva együtt megyünk tovább. Rémlik?
- És a kettőnek mi köze van egymáshoz?
- A managerek egyszerűbben látták így. - rántotta meg a vállait. - Mindjárt küldöm Malik-ot.
Nagyot sóhajtottam, majd kikeltem az ágyból és a fürdőbe mentem, hogy azért mégse mumifikálódott fejjel várjam. A hajamat lófarokba kötöttem, és szempillaspirállal átpödörtem a pilláimat. Még gyors megmostam a fogam, és a nappaliba mentem. Nagyot ugrottam ijedtemben, amikor Zayn-t pillantottam meg, az ágyon ülve.
- Szia. - húztam görbületre ajkaimat, majd helyet foglaltam mellette.
- Szia. - tördelte ujjait, mire finoman odanyúltam és lefejtettem egymásról kezeit, és enyémekbe zártam.
- Figyelj. Alig ismerjük egymást. Nem hinném, hogy tanácsos lenne ennek a folytatása. - kezdtem.
- Én is erre gondoltam. - húzta ki egyik kezét fogságomból, és hajába túr. - Akkor, tekintsük úgy, hogy ez meg sem történt. - kérte.
- Rendben - bólintottam, majd magamhoz húztam egy ölelésre. - Holnap lesz a koncertetek? - kérdeztem, mintha már ezer éve barátok lennénk.
- Igen. Te figyi, nem akarsz ismerkedni egy kicsit velünk? Jó, tudom, hogy Niall-t már ismered, de minket még nem.
- De, persze. - mosolyogtam. - George-ékat már ismeritek?
- Nem. Ők is jöhetnének. Meg a barátnőid. - nevetett.
- Túl sokan vagyunk. Maradjunk inkább itt. - ajánlottam.
Úgy látszik tetszett neki az ötlet, mert rábólintott. Még megbeszéltük, hogy akor nyolckor talizunk nálam, majd kiment. Az órára pillantottam. ¾ 13. Felkeltettem a lányokat és neki láttunk rendet rakni, hogy ne vesszünk el a koszban meg a ruhákban.
- Mit? - kérdeztem vissza.
- Megcsókoltad Zayn-t?
- Aha. De kétlem, hogy bármit is jelentett volna neki. - feleltem.
- Ooo, abban ne legyél olyan biztos. - mondta sunyin.
- Várj! Mi van? - ültem fel bekötött kezemet napellenzőnek használva, az ablakon beszűrődő sugarak ellen.
- Totál kivan. - túrt idegesen a hajában.
- Átküldöd? - kértem. - Egyébként, hogy hogy ti is itt szálltatok meg?
- Három nap múlva együtt megyünk tovább. Rémlik?
- És a kettőnek mi köze van egymáshoz?
- A managerek egyszerűbben látták így. - rántotta meg a vállait. - Mindjárt küldöm Malik-ot.
Nagyot sóhajtottam, majd kikeltem az ágyból és a fürdőbe mentem, hogy azért mégse mumifikálódott fejjel várjam. A hajamat lófarokba kötöttem, és szempillaspirállal átpödörtem a pilláimat. Még gyors megmostam a fogam, és a nappaliba mentem. Nagyot ugrottam ijedtemben, amikor Zayn-t pillantottam meg, az ágyon ülve.
- Szia. - húztam görbületre ajkaimat, majd helyet foglaltam mellette.
- Szia. - tördelte ujjait, mire finoman odanyúltam és lefejtettem egymásról kezeit, és enyémekbe zártam.
- Figyelj. Alig ismerjük egymást. Nem hinném, hogy tanácsos lenne ennek a folytatása. - kezdtem.
- Én is erre gondoltam. - húzta ki egyik kezét fogságomból, és hajába túr. - Akkor, tekintsük úgy, hogy ez meg sem történt. - kérte.
- Rendben - bólintottam, majd magamhoz húztam egy ölelésre. - Holnap lesz a koncertetek? - kérdeztem, mintha már ezer éve barátok lennénk.
- Igen. Te figyi, nem akarsz ismerkedni egy kicsit velünk? Jó, tudom, hogy Niall-t már ismered, de minket még nem.
- De, persze. - mosolyogtam. - George-ékat már ismeritek?
- Nem. Ők is jöhetnének. Meg a barátnőid. - nevetett.
- Túl sokan vagyunk. Maradjunk inkább itt. - ajánlottam.
Úgy látszik tetszett neki az ötlet, mert rábólintott. Még megbeszéltük, hogy akor nyolckor talizunk nálam, majd kiment. Az órára pillantottam. ¾ 13. Felkeltettem a lányokat és neki láttunk rendet rakni, hogy ne vesszünk el a koszban meg a ruhákban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése