Az élet igazságtalan. Fogalmazódott meg a fejembe. Amióta hazajöttünk az orvostól anyu csak sír. Hol keservesen, hol nyugodtabban, de sír. Az orvos szerint, nincs olyan gyógymód, amely teljesen biztosan meggyógyítja anyut, de érdemes megpróbálni a kemót.
- Anyu, nyugi. Meg fogsz gyógyulni. Én tudom. - próbáltam erőt lehelni belé kisebb-nagyobb sikerrel.
- Te nem hallottad mit mondott az orvos? Nagyon kicsi az esély arra, hogy újra egészséges legyek és legyőzzem a rákot. - magyarázott.
- Akkor talán beengedsz, hogy megnyugtassalak? - dőltem neki a fürdőajtónak.
Nem válaszolt, helyette egy kattanás jelezte, hogy szabadutam van anyuhoz. Besiettem a kis mellékhelyiségbe és szorosan magamhoz húztam.
- Szeretlek. - suttogtam.
- Én is kicsim, én is. - hagyta abba egy percre a szipogást.
- Mit szeretnél ma csinálni? - ültem le mellé a kádra.
- Nem tudom. Írhatnánk egy listát, hogy mit akarunk csinálni, beledobjuk egy kalapba és amelyiket kihúzzuk, azt megcsináljuk. - lelkesedett.
- Oké. Én benne vagyok. - álltam fel, hogy megkeressem a kellékeket.
- Anyu, nyugi. Meg fogsz gyógyulni. Én tudom. - próbáltam erőt lehelni belé kisebb-nagyobb sikerrel.
- Te nem hallottad mit mondott az orvos? Nagyon kicsi az esély arra, hogy újra egészséges legyek és legyőzzem a rákot. - magyarázott.
- Akkor talán beengedsz, hogy megnyugtassalak? - dőltem neki a fürdőajtónak.
Nem válaszolt, helyette egy kattanás jelezte, hogy szabadutam van anyuhoz. Besiettem a kis mellékhelyiségbe és szorosan magamhoz húztam.
- Szeretlek. - suttogtam.
- Én is kicsim, én is. - hagyta abba egy percre a szipogást.
- Mit szeretnél ma csinálni? - ültem le mellé a kádra.
- Nem tudom. Írhatnánk egy listát, hogy mit akarunk csinálni, beledobjuk egy kalapba és amelyiket kihúzzuk, azt megcsináljuk. - lelkesedett.
- Oké. Én benne vagyok. - álltam fel, hogy megkeressem a kellékeket.
~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~×~
- Nem, ez túl hosszú.... ez sem, komolyan ez nem te vagy..... fújj, melyik korból jöttél te? - nevettem hasamat fogva.
- Na jól van kislányom, elegem van. - ült le mellém.
Végignéztem rajta. Kifejezetten jól állt neki ez a barna szín, amit beújítottunk.
- Gyönyörű vagy. - szólalt meg kicsivel később, ekkor vettem csak észre, hogy ő is engem néz.
- Nem anyu. Te vagy gyönyörű. - mosolyogtam és megöleltem.
A következő pillanatban óriási ricsaj csapta meg a fülem. Elengedtem anyut és a hátammögé néztem, ahol vagy 10 lány állt. Ránéztem anyura, aki csak bólintott egyet és beízzította a fényképezőt. Meg akarta örökíteni, ahogy egyetlen lánya autogrammokat osztogat. Én közben biztatóan rámosolyogtam a lányokra, akik félénken közelebb jöttek.
- Sziasztok lányok. - álltam fel, és közelebb léptem.
- Szi-szia. - pislogtak nagyokat és odanyújtották a lapokat, amiket gyakorlott kézmozdulatokkal kezdtem aláírni.
- Miújság? - elegyedtem beszélgetésbe velük, miután aláírtam a cetliket.
- Semmi különös. Figyelj, ummm.... bekövetnél minket Twitteren? - kérdezte szégyenlősen az egyik lány.
- Persze. Itt a telefonom, megtennétek, hogy bekövetitek magatok, amíg fizetek? - mutattam a pénztár felé és átnyújtottam a Phone-om.
- Te jó ég! Valaki csípjen meg, hogy nem álmodok. - vette el a lány a telefonomat és kezdett pötyögni.
Anyunak persze biccentettem, hogy tartsa rajtuk a szemét, nehogy a nagy hévben lelépjenek a telefonommal. Nem az a baj, hogy nem bízok bennünk, csak az ember ösztönösen védi a dolgait, amikért megdolgozott. Gyorsan kifizettem a ruhákat és visszasiettem a lányokhoz.
- Megvagytok? - mosolygtam, majd visszavettem a felémtartott telefont.
- Igen. Köszi Kiara, imádunk. - kezdett el könnyezni örömében, a többiek meg csak bólogattak.
- Na ne sírj már. Majd írjatok Twitteren oké? - ölelgettem meg őket, majd egy engedelmes igen után elmentek.
- Olyan rendes vagy velük. - szólalt meg anyu.
- Igyekszem. Na de siessünk haza, mert fel kell próbálnod még egyszer a ruhákat. - kacsintottam.
- De nem vettem semmit. - követett tágranyílt szemekkel.
- Az te vagy. - nevettem és beültem a kocsiba, miközben a csomagokat hátradobtam.
A telefonomat belehelyeztem a kihangosítóba és már indultunk. Épp hogy kitolattam a telefonom csörögni kezdett. Anyura néztem, aki végighúzta kezét a képernyőn, így a vonal végén lévő managerem máris beszélni kezdett.
- Szia, be kellene jönnöd.
- Ne már Cara, szabadnapom van. - hisztiztem.
- Muszáj, mert van egy új szám, amit át kellene nézned, ki kell választanod a betűtípust a lemezborítóra, sőt a képet is kell választanod. Valamint egyeztetni kellene az amerikai turné időpontjait. És ki kellene találnod, hogy ki legyen a stylistod, hogy kit viszel magaddal és kit választasz előzenekarnak, vagy te akarsz e előzenekar lenni, és akkor saját turné helyett velük maradnál Európába vagy az alapból betervezett Amerikába mennél. Esetleg terítéken van még Afrika, mivel Ausztráliába egyenlőre nem terveztem. Majd jövőre. - hadarta el.
- Megyünk. - sóhajtottam.
- Jöttök? - értetlenkedett.
- Anyával.
- Oké. - felelte, majd letette a telefont.
Én egy éles kanyarral megfordítottam a kocsit és indultunk Cara irodájába.
- Nem fogok zavarni? - hajtotta le anya a fejét.
- Dehogyis. Sőt, jöhetnél velem turnézni. - pillantottam rá egy percre. - Az orvosnak biztosan nem lenne ellenvetése.
- Nem is tudom. Ennyi ideig távol lenni?
- Ugyan már anya. Beutazzuk a világot. Együtt. - biztattam és leparkoltam.
- Cara megengedi?
- Persze, hisz az előbb mondta, hogy vihetek valakit.
- De nem a lányoknak mondtad, hogy viszed őket? - rázta a fejét.
- Ők is jönnek. - villantottam egy huncut mosolyt és kiszálltam a kocsimból.
Anya hihetetlenül megrázta a fejét, majd egymásba karolva indultunk be.
- Nem, nem és nem. Szó sem lehet róla, hogy három embert viszel magaddal. Anyukád elég lesz. - csapkodott Cara.
- Viszont, ha én maradok, akkor már ketten mehetek. - kezdtem el nemtörődömségemben a körmömet vizsgálni.
- Mondd, mit csináljak, hogy hallgass rám?
- Semmit, de a hotelban anya velem a lányok meg együtt alszanak. Előzenekar leszek, és annál akit gondolsz. - rántottam vállat.
Egy tízperces néma csönd után Cara felpillantott a laptopjából.
- Pont egy hét múlva indultok. Beszéltem a másik managerrel. Foglalt plusz két szobát és a stylist is megvan. - jelentette ki és azt hiszem büszke volt magára, hogy mindezt telefon nélkül, csupán 10 perc alatt lerendezte pár kattintással.
- Szuper, kikkel? - sétáltam a hűtőhöz.
- Azt mondtad választhatok.
- De tudni szeretném kiket választottál.
- Az Union J-t, de a One Direction-nal lesztek két hétig.
A számban lévő kólát a padlóra köptem és hihetetlenül néztem rá, miközben anya csodálkozva kapkodta a fejét köztünk.
- Hihetetlen vagy. - sziszegtem.
- Meg kell beszélnetek.
- De két hét alatt fel is tud csinálni, nem hogy "beszélgetni" - emeltem fel a hangom, mire anyu összeszűkített szemekkel méregetett. - Nem fog, ne aggódj. - intettem le.
- Na jól van kislányom, elegem van. - ült le mellém.
Végignéztem rajta. Kifejezetten jól állt neki ez a barna szín, amit beújítottunk.
- Gyönyörű vagy. - szólalt meg kicsivel később, ekkor vettem csak észre, hogy ő is engem néz.
- Nem anyu. Te vagy gyönyörű. - mosolyogtam és megöleltem.
A következő pillanatban óriási ricsaj csapta meg a fülem. Elengedtem anyut és a hátammögé néztem, ahol vagy 10 lány állt. Ránéztem anyura, aki csak bólintott egyet és beízzította a fényképezőt. Meg akarta örökíteni, ahogy egyetlen lánya autogrammokat osztogat. Én közben biztatóan rámosolyogtam a lányokra, akik félénken közelebb jöttek.
- Sziasztok lányok. - álltam fel, és közelebb léptem.
- Szi-szia. - pislogtak nagyokat és odanyújtották a lapokat, amiket gyakorlott kézmozdulatokkal kezdtem aláírni.
- Miújság? - elegyedtem beszélgetésbe velük, miután aláírtam a cetliket.
- Semmi különös. Figyelj, ummm.... bekövetnél minket Twitteren? - kérdezte szégyenlősen az egyik lány.
- Persze. Itt a telefonom, megtennétek, hogy bekövetitek magatok, amíg fizetek? - mutattam a pénztár felé és átnyújtottam a Phone-om.
- Te jó ég! Valaki csípjen meg, hogy nem álmodok. - vette el a lány a telefonomat és kezdett pötyögni.
Anyunak persze biccentettem, hogy tartsa rajtuk a szemét, nehogy a nagy hévben lelépjenek a telefonommal. Nem az a baj, hogy nem bízok bennünk, csak az ember ösztönösen védi a dolgait, amikért megdolgozott. Gyorsan kifizettem a ruhákat és visszasiettem a lányokhoz.
- Megvagytok? - mosolygtam, majd visszavettem a felémtartott telefont.
- Igen. Köszi Kiara, imádunk. - kezdett el könnyezni örömében, a többiek meg csak bólogattak.
- Na ne sírj már. Majd írjatok Twitteren oké? - ölelgettem meg őket, majd egy engedelmes igen után elmentek.
- Olyan rendes vagy velük. - szólalt meg anyu.
- Igyekszem. Na de siessünk haza, mert fel kell próbálnod még egyszer a ruhákat. - kacsintottam.
- De nem vettem semmit. - követett tágranyílt szemekkel.
- Az te vagy. - nevettem és beültem a kocsiba, miközben a csomagokat hátradobtam.
A telefonomat belehelyeztem a kihangosítóba és már indultunk. Épp hogy kitolattam a telefonom csörögni kezdett. Anyura néztem, aki végighúzta kezét a képernyőn, így a vonal végén lévő managerem máris beszélni kezdett.
- Szia, be kellene jönnöd.
- Ne már Cara, szabadnapom van. - hisztiztem.
- Muszáj, mert van egy új szám, amit át kellene nézned, ki kell választanod a betűtípust a lemezborítóra, sőt a képet is kell választanod. Valamint egyeztetni kellene az amerikai turné időpontjait. És ki kellene találnod, hogy ki legyen a stylistod, hogy kit viszel magaddal és kit választasz előzenekarnak, vagy te akarsz e előzenekar lenni, és akkor saját turné helyett velük maradnál Európába vagy az alapból betervezett Amerikába mennél. Esetleg terítéken van még Afrika, mivel Ausztráliába egyenlőre nem terveztem. Majd jövőre. - hadarta el.
- Megyünk. - sóhajtottam.
- Jöttök? - értetlenkedett.
- Anyával.
- Oké. - felelte, majd letette a telefont.
Én egy éles kanyarral megfordítottam a kocsit és indultunk Cara irodájába.
- Nem fogok zavarni? - hajtotta le anya a fejét.
- Dehogyis. Sőt, jöhetnél velem turnézni. - pillantottam rá egy percre. - Az orvosnak biztosan nem lenne ellenvetése.
- Nem is tudom. Ennyi ideig távol lenni?
- Ugyan már anya. Beutazzuk a világot. Együtt. - biztattam és leparkoltam.
- Cara megengedi?
- Persze, hisz az előbb mondta, hogy vihetek valakit.
- De nem a lányoknak mondtad, hogy viszed őket? - rázta a fejét.
- Ők is jönnek. - villantottam egy huncut mosolyt és kiszálltam a kocsimból.
Anya hihetetlenül megrázta a fejét, majd egymásba karolva indultunk be.
- Nem, nem és nem. Szó sem lehet róla, hogy három embert viszel magaddal. Anyukád elég lesz. - csapkodott Cara.
- Viszont, ha én maradok, akkor már ketten mehetek. - kezdtem el nemtörődömségemben a körmömet vizsgálni.
- Mondd, mit csináljak, hogy hallgass rám?
- Semmit, de a hotelban anya velem a lányok meg együtt alszanak. Előzenekar leszek, és annál akit gondolsz. - rántottam vállat.
Egy tízperces néma csönd után Cara felpillantott a laptopjából.
- Pont egy hét múlva indultok. Beszéltem a másik managerrel. Foglalt plusz két szobát és a stylist is megvan. - jelentette ki és azt hiszem büszke volt magára, hogy mindezt telefon nélkül, csupán 10 perc alatt lerendezte pár kattintással.
- Szuper, kikkel? - sétáltam a hűtőhöz.
- Azt mondtad választhatok.
- De tudni szeretném kiket választottál.
- Az Union J-t, de a One Direction-nal lesztek két hétig.
A számban lévő kólát a padlóra köptem és hihetetlenül néztem rá, miközben anya csodálkozva kapkodta a fejét köztünk.
- Hihetetlen vagy. - sziszegtem.
- Meg kell beszélnetek.
- De két hét alatt fel is tud csinálni, nem hogy "beszélgetni" - emeltem fel a hangom, mire anyu összeszűkített szemekkel méregetett. - Nem fog, ne aggódj. - intettem le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése