Tudjátok mit? Nem érdekelnek a kommentek. Ha nem komiztok, akkor nem komiztok.
Az autóút csendben telt. Én nem tudtam hova megyünk, ő pedig.... Azt hiszem ő se.
Már egy ideje kocsikáztunk, amikor meguntam, és inkább rákérdeztem.
- Umm, hova is megyünk?
- Vacsizni - felelte teljes elszántsággal, miközben a GPS-sel szerencsétlenkedett.
A csend ismét fátyolként borult ránk, Harry csak tovább vezetett. Egy fél óra múlva elértünk egy McDonald's-hoz. Harry a fejét rázta.
- Nem itt kellett volna kilyukadnunk.
- Nekem itt is jó - vontam vállat.
- Mi? Komolyan öltönyben menjek be oda? - mutatott végig az öltözetén.
- Én se vagyok kevésbé elegáns - nevettem - Poén lesz - löktem meg egy kicsit a vállát.
- Oké, de viccesebb lett volna ha egy Nando's-nál lyukadunk ki, és könyékig turkáltál volna a csirkeszárnyakban - szállt ki a kocsiból, én pedig hihetetlenül felnevettem, majd kiszálltam.
Amikor mellé léptem igazi gentleman módjára nyújtotta a kezét, hogy karoljak bele, elpirulva teljesítettem kérését. Még az ajtót is kinyitotta, mintha restaurant-ban lennénk.
- Én kérek szépen egy HappyMeal Menüt, egy csokis shaket és egy BigMac-et - soroltam.
- Milyen ajándékot adhatok? - mutatta fel a két fajtát, mire én gondolkodás nélkül a Hello Kitty-s felé böktem.
Amíg Ő is rendelt én a kasszához mentem, hogy fizessek, de megelőzött.
- Harry! - szóltam rá, és visszahúztam a kezét.
- Mondd - villantott egy féloldalas mosolyt.
- Majd én fizetem.
- Miért? - értetlenkedett, de meg se várta a válaszom - Én fizetek.
- Kellemetlenül érezném magam - motyogtam.
- És ha én fizetek nem eszel?
- Ü-ü - hümmögtem.
- De az olyan fura, ha te fizeted a részed - vágott gondolkodó fejet, majd hátrafordulva mérgesen nézett az egyik türelmetlenkedő vendégre.
- Kérlek - könyörögtem.
- Jó, legyen - sóhajtott, én pedig elégedetten átnyújtottam a pénztároslánynak a bankót, aki szerelemittasan nézte végig az apró kis "vitánkat".
Amíg Hazz is fizetetett én foglaltam asztalt, és kicsit összekevertem a shake-met.
- Fura egy lány vagy. Ez tetszik - foglalt helyet, és levette a zakóját.
Ez kicsit hülyén nézett ki egy gyorskajásnál, de most cseppet sem érdekelt minket.
- Neeem - nevettem - Lelökött, szándékosan.
- Niall biztos nem ilyen - bizonygatta.
- Akkor is lelökött. Először estem le a mászókáról.
- Megnéztem volna mit szerencsétlenkedsz - dőlt hátra.
- Hahaha - imitáltam nevetést, majd, mivel egyre többen bámultak, menni szerettem volna - Megyünk? Kezd kellemetlen lenni az a fiúcsapat bámulása.
- Persze - állt fel, majd elvitte a tálcáinkat - Sziasztok - köszönt el.
Követtem a példáját, és kiléptem az esti hidegbe. Kicsit megborzongtam ugyan, de nagyon kellemes idő volt.
- Beülünk valahova inni egyet? - érdeklődött.
Beindította a kocsit és kitolatott a parkolóhelyről.
- Felőlem - vontam vállat az nap már sokadszorra.
Végül egy hangulatos kis sörözőben kötöttünk ki, ahol az átlag életkor 60 volt. Mi voltunk a legfiatalabbak, magunk 20-22 életkorával, a legidősebb pedig erősen ütötte a 80-at. Lényeg a lényegben, hogy nem ismertek fel minket, így végre valahol normális emberekként bántak velünk. A pultos néni is nagyon kedves volt. Érdeklődött, hogy mi járatban vagyunk, és amikor azt feleltük, hogy az nem fontos, megígérte, hogy megtartja a titkunkat. Valószínű valami olyasmit várt, hogy kiszemeltük a legnagyobb bankot, és holnap éjszaka kiraboljuk, így amikor benyögtük, hogy világhírű énekesek vagyunk, azt felelte, hogy nem ismer minket. Rögtönzött bemutatót tartottunk, de még így se tudta.
- Kedveskéim, nem énekeltek ezeknek a vén trottyoknak? - simított végig Kate néni, a pultos a kezemen.
Harry-re sandítottam, aki beleegyezve bólintott. Kate néni ravasz volt, ugyanis egy szerelmes számot választott. A zene és az a három gyümölcsvodka vezetett oda, hogy miután kiénekeltük az utolsó hangokat, Harry megcsókolt. Ismét. A közönség, már amennyira annak lehet nevezni egy csapat idős bácsit plusz egy pultos nénit, tapsolni kezdett, mi pedig belemosolyogtunk a csókba. Bűntudat nélkül kulcsoltuk össze ujjainkat és ültünk le ismét a magas bárszékekre. De ez nem tartott sokáig, mert a zenegép beindult és azonnal elraboltak. Nem tudom meddig táncoltam ott, de amikor a pult felé néztem, Harry ki volt dőlve, előtte pedig plusz 4 felespohár pihent üresen. Sietősen szeltem át azt a pár métert, és áldottan az eget, amiért két kólával kiürítettem magamból az alkoholt. Bal kezét átemeltem a vállamon, majd elköszönve kivezettem.
- Harry, hol a kulcs?
- A zsebembe. Asszem' - felete csukott szemmel.
És persze, hogy a farzsebében volt. Gyorsan kihalásztam és kinyitottam a hátsó ajtót. Az volt a tervem, hogy befektetem a hátsó ülésre és feltűnés nélkül hazavezetek. Csakhogy magára rántott és eszeveszett módon kezdett csókolni. Ellenkeztem ugyan, de így idő után feleslegesnek tűnt. Egy idő után elváltunk, így kihasználtam a helyzetet lemásztam róla és hazavezettem.
Már egy ideje kocsikáztunk, amikor meguntam, és inkább rákérdeztem.
- Umm, hova is megyünk?
- Vacsizni - felelte teljes elszántsággal, miközben a GPS-sel szerencsétlenkedett.
A csend ismét fátyolként borult ránk, Harry csak tovább vezetett. Egy fél óra múlva elértünk egy McDonald's-hoz. Harry a fejét rázta.
- Nem itt kellett volna kilyukadnunk.
- Nekem itt is jó - vontam vállat.
- Mi? Komolyan öltönyben menjek be oda? - mutatott végig az öltözetén.
- Én se vagyok kevésbé elegáns - nevettem - Poén lesz - löktem meg egy kicsit a vállát.
- Oké, de viccesebb lett volna ha egy Nando's-nál lyukadunk ki, és könyékig turkáltál volna a csirkeszárnyakban - szállt ki a kocsiból, én pedig hihetetlenül felnevettem, majd kiszálltam.
Amikor mellé léptem igazi gentleman módjára nyújtotta a kezét, hogy karoljak bele, elpirulva teljesítettem kérését. Még az ajtót is kinyitotta, mintha restaurant-ban lennénk.
- Én kérek szépen egy HappyMeal Menüt, egy csokis shaket és egy BigMac-et - soroltam.
- Milyen ajándékot adhatok? - mutatta fel a két fajtát, mire én gondolkodás nélkül a Hello Kitty-s felé böktem.
Amíg Ő is rendelt én a kasszához mentem, hogy fizessek, de megelőzött.
- Harry! - szóltam rá, és visszahúztam a kezét.
- Mondd - villantott egy féloldalas mosolyt.
- Majd én fizetem.
- Miért? - értetlenkedett, de meg se várta a válaszom - Én fizetek.
- Kellemetlenül érezném magam - motyogtam.
- És ha én fizetek nem eszel?
- Ü-ü - hümmögtem.
- De az olyan fura, ha te fizeted a részed - vágott gondolkodó fejet, majd hátrafordulva mérgesen nézett az egyik türelmetlenkedő vendégre.
- Kérlek - könyörögtem.
- Jó, legyen - sóhajtott, én pedig elégedetten átnyújtottam a pénztároslánynak a bankót, aki szerelemittasan nézte végig az apró kis "vitánkat".
Amíg Hazz is fizetetett én foglaltam asztalt, és kicsit összekevertem a shake-met.
- Fura egy lány vagy. Ez tetszik - foglalt helyet, és levette a zakóját.
Ez kicsit hülyén nézett ki egy gyorskajásnál, de most cseppet sem érdekelt minket.
- Neeem - nevettem - Lelökött, szándékosan.
- Niall biztos nem ilyen - bizonygatta.
- Akkor is lelökött. Először estem le a mászókáról.
- Megnéztem volna mit szerencsétlenkedsz - dőlt hátra.
- Hahaha - imitáltam nevetést, majd, mivel egyre többen bámultak, menni szerettem volna - Megyünk? Kezd kellemetlen lenni az a fiúcsapat bámulása.
- Persze - állt fel, majd elvitte a tálcáinkat - Sziasztok - köszönt el.
Követtem a példáját, és kiléptem az esti hidegbe. Kicsit megborzongtam ugyan, de nagyon kellemes idő volt.
- Beülünk valahova inni egyet? - érdeklődött.
Beindította a kocsit és kitolatott a parkolóhelyről.
- Felőlem - vontam vállat az nap már sokadszorra.
Végül egy hangulatos kis sörözőben kötöttünk ki, ahol az átlag életkor 60 volt. Mi voltunk a legfiatalabbak, magunk 20-22 életkorával, a legidősebb pedig erősen ütötte a 80-at. Lényeg a lényegben, hogy nem ismertek fel minket, így végre valahol normális emberekként bántak velünk. A pultos néni is nagyon kedves volt. Érdeklődött, hogy mi járatban vagyunk, és amikor azt feleltük, hogy az nem fontos, megígérte, hogy megtartja a titkunkat. Valószínű valami olyasmit várt, hogy kiszemeltük a legnagyobb bankot, és holnap éjszaka kiraboljuk, így amikor benyögtük, hogy világhírű énekesek vagyunk, azt felelte, hogy nem ismer minket. Rögtönzött bemutatót tartottunk, de még így se tudta.
- Kedveskéim, nem énekeltek ezeknek a vén trottyoknak? - simított végig Kate néni, a pultos a kezemen.
Harry-re sandítottam, aki beleegyezve bólintott. Kate néni ravasz volt, ugyanis egy szerelmes számot választott. A zene és az a három gyümölcsvodka vezetett oda, hogy miután kiénekeltük az utolsó hangokat, Harry megcsókolt. Ismét. A közönség, már amennyira annak lehet nevezni egy csapat idős bácsit plusz egy pultos nénit, tapsolni kezdett, mi pedig belemosolyogtunk a csókba. Bűntudat nélkül kulcsoltuk össze ujjainkat és ültünk le ismét a magas bárszékekre. De ez nem tartott sokáig, mert a zenegép beindult és azonnal elraboltak. Nem tudom meddig táncoltam ott, de amikor a pult felé néztem, Harry ki volt dőlve, előtte pedig plusz 4 felespohár pihent üresen. Sietősen szeltem át azt a pár métert, és áldottan az eget, amiért két kólával kiürítettem magamból az alkoholt. Bal kezét átemeltem a vállamon, majd elköszönve kivezettem.
- Harry, hol a kulcs?
- A zsebembe. Asszem' - felete csukott szemmel.
És persze, hogy a farzsebében volt. Gyorsan kihalásztam és kinyitottam a hátsó ajtót. Az volt a tervem, hogy befektetem a hátsó ülésre és feltűnés nélkül hazavezetek. Csakhogy magára rántott és eszeveszett módon kezdett csókolni. Ellenkeztem ugyan, de így idő után feleslegesnek tűnt. Egy idő után elváltunk, így kihasználtam a helyzetet lemásztam róla és hazavezettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése